JiStagram

 

xx

 
jistagram
Archívum - 2017. február

back 2 u, lol

#music: NCT127 - Back 2 U

Sziasztok bogyeszok, sajnos eltűntem egy időre, de köszönöm azoknak, akik ezalatt az idő alatt is fellátogattak a blogomra. Nem fogok kifogásokat keresni, egyszerűen nem tudtam írni, viszont most ismét itt vagyok és próbálok egy kicsit hosszabb bejegyzést írni, mint általában szoktam a személyes dolgaimról.

A fenti képből már kitalálhattátok, hogy hol voltam, de aki még így se tudja, annak elárulom, hogy Mohácson voltam a Busójáráson. Legelső nap, mikor kimentünk péntek volt, de olyan rossz idő volt, hogy rendesen eláztunk, és mire unokatesómékhoz értünk, addigra rendesen fáztunk, szóval első dolgunk volt lezuhanyozni. Olyan jól esett az a meleg zuhany! lol Aztán szombaton is kimentünk - akkor készült ez a kép -, de akkor már a szüleinkkel mentünk, mivel egyikünknek sincs jogsija és csak két kocsiba fértünk el. A szombati nap nagyon jó volt, jó volt az idő és jók voltak a busók is, de hamar elfáradtunk a sok séta miatt. Sajnos mi már szombaton hazajöttünk, így vasárnap már nem mehettünk ki.

Csináltam egy csomó képek a busókról, de még mindig nem néztem át az összeset, csak párat, amit kiraktam fotós blogomra.

Sajnos arról sem írtam, hogy a volt thai cserediákom miket küldött nekem, de most egybeírom a Busós bejegyzéssel.

A képen beszámoztam, hogy miket is küldött, valószínűleg felsorolásként gondoltam, hogy megírom ezt a bejegyzést, szóval akkor lássunk is neki.

Az első képen két szilikon karkötő látható, a fehér egy EXO-s, a kék pedig egy Super Junior-os. Mikor itt volt nálunk Maya, kitárgyaltuk, hogy SMTrash vagyok, ezért is küldhette az EXO-s karkötőt is.
A második, harmadik, negyedik és hatodik képen szereplő tárgyat ugyanarra is használhatjuk, csupán más a mintája, meg a Hello Kitty és Kerokerokeroppi erdeti Sanrio gyártmány. ♥ Nagyon kis cukik, nem? Az elefánt pedig a thaiok szent állata, mindegyik thai imádja az elefántokat.
Az ötödik képen pedig egy "pakli SJ kártya" látható. Imádom, nagyon kis cukker az összes tag a képeken.

  Legutoljára pedig itt egy kép a legújabb felsőmről. Mondjuk ez rám nem teljesen igaz, hogy "live for love", viszont szeretem az egyszerű, feliratos felsőket ezért is vettem meg.

 

További jó napot nektek!

 

Címkék: personal
2017.02.27. 14:59, 지민

dreamer.♥

2017.02.04. 20:59, 지민
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon