JiStagram

 

xx

 
jistagram

minden.

#music: Yesung x Seulgi - Darling U

Sziasztok bogyócák! Ismételten itt vagyok boldogítani titeket. Hogy telt a hetetek? Nekem elég ratyi volt, pár pillanatot kivéve, de túl lehetett élni - mint mindent, lol.
Amúgy már a hétfői napon rosszul kezdődött, mert 20 percet késett a buszom, szóval betudom annak, hogy ezért volt ilyen béna ez a hét - természetesen tudom, hogy nem ez miatt volt szar, lol. De legalább szerencsére vége lett az első félévnek, aminek nagyon örülök. Ma végre felmentem netnaplóba és megnéztem a teljes végeredményt... Nem lett olyan jó, mint tavaly, de én így is büszke vagyok magamra. Tantárgyakat nem írok, de itt vannak az eredményeim: 5; 3; 4; 3; 4; 4; 3; 2 és a magatartás/szorgalmam pedig jó/változó. Na de ennyi elég is legyen az iskoláról.

Szerdán végre sikerült találkoznom Beccával! ♥ Nagyon régóta ismerjük egymást és sikerült összehoznunk egy találkozót, a vicc az, hogy elég közel lakunk egymáshoz, mégis most találkoztunk először. :| Mióta Pécsre kerültem sosem volt időm találkozni vele, de már bánom, mert nagyon jót beszélgettünk! ♥ Remélem máskor is tudunk találkozni! ♥

A mai nap pedig ebay-en kószáltam és kinéztem magamnak pár kpop-pulcsit, amit akkor is megveszek, ha csóró leszek és a híd alatt kell majd aludnom, lol.

Igen, ezek lennének a kiszemelt gyönyörűségeim. ♥ Kettő NCT-s és egy BTS RapMon-os pulcsi ~ Na jó, a BTS-hez azt hiszem jár egy kis háttérinfó... Nem RapMon a kedvencem, hanem Jimin és Jin, de (!) RapMon és J-Hope 94-ben születtek, és akarok egy 94-es pulcsit... Gondoltam, hogy veszek egy NCT Taeilt, de neeeem ~ Taeyongie nekem tökéletes lesz.

Viszont megyek, mert még keresgélnem kell pár infót... Hamarosan megint jelentkezem! Várjatok! ♥ ~ ♥


(Itt egy cuki Taeyong)

Címkék: personal
2017.01.21. 17:28, 지민 Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.