JiStagram

 

xx

 
jistagram

idk. össze-vissza...

Sziasztok bogyócák~!

Ma ilyen nosztalgiázós napom volt, így végigolvastam pár régebbi bejegyzésem - vannak nagyon gázos bejegyzéseim, lol -, és teljesen elfelejtettem az első bejegyzésem, azután, hogy átneveztem a blogot.
Most, hogy felelevenítettem rájöttem, hogy nem nagyon árasztottalak el titeket személyes bejegyzésekkel, pedig ígértem őket... Sajnálom! De tényleg, főleg azok miatt, akik ez miatt járnak fel hozzám. Sajnos, vagy sem, de nem az a fajta ember vagyok, aki könnyen megnyílik, főleg úgy, hogy bárki feljárhat a blogra, így csak a nagyon fontos dolgokat osztottam meg eddig veletek, de ezután kicsit változtatni fogok a dolgokon, plusz azt is ígértem, hogy lesznek heti bejegyzéseim... Ezeket a heti bejegyzéseket megpróbálom nem csak KPOP-ra leszorítani. Mostanában úgyis olvastam egy egész jó könyvet, szóval várható lesz egy ajánló/kritika róla, vagy valami...

Mint ahogy pár bejegyzéssel lejjebb már írtam, BP-re költöztem és ott kezdtem el dolgozni. A nyáron még rokonoknál laktam, amíg nem találtam megfelelő albérletet... Hát nagyon sokáig nem jött össze, azonban most sikerült egy szobát bérelnem. Igen, egy szobát. Elég drágának tartom, na de mindegy, már muszáj volt valamit keresni és még ez volt a legjobb. Két idegennel fogok összeköltözni - külön szobába természetesen -, és egy kicsit parázom tőle, de reménykedem benne, hogy idővel kialakul a dolog. Sajnos tudom, hogy elsőre nagyon fura vagyok az embereknek és sokáig kell szoknom bizonyos embereket, hogy "ellazuljak" a társaságukban, lol. Csak összeszokunk majd, lol. Holnap elmegyünk venni pár dobozt, amit a szüleim majd felhoznak utánam jövő héten, mert sajnos buszon nem cipelhetek ennyi cuccot, metrón meg akkor se vinném, ha fizetnének érte, lol. Szóval ja, aztán majd BP-n is tartunk egy nagybevásárlást, hogy mi kell majd nekem... Hjaj ~ költözni a legszarabb dolog... A kollégiumba is utáltam ki-be költözgetni... Fárasztó egy dolog, de túl kell esni ezen is.

Ebbe a posztomba nem akartam belecsempészni semmi KPOP dolgot a felső gif-en kívűl, de muszáj lesz.... Miért is? Mivel...

#WelcomeBackSiwon

#WelcomeBackChangmin

Most komolyan... Hogy lehet mindkettő ilyen helyes?! ♥ Na mindegy is, a lényeg, hogy végre letelt a "majdnem két év" és végre visszatérhetnek a KPOP világába. Igazából elég sok eseményen ott voltak, így nem volt hiány a látványukból, de azért egy DBSJ odab*sz. ♥ Plusz volt az a rendőrséget promotáló videó is, amiben Donghae énekelt és Siwon színészkedett benne, azt is imádtam, ahogy azt is imádtam, ahogy a többi rendőrrel fellépnek különböző eseményeken...

Ahw ~ komolyan, ez a DBSJ... Nemcsak a Donghae-Siwon-Changmin trióért voltam oda - ugye ők rendőrként töltötték le a "katonai szolgálatukat" -, hanem a "rendes" katona DBSJ-lineért aka Shindong-Sungmin-Eunhyuk-Yunho kvartettünkért is oda meg vissza voltam.

És akit érdekel, itt egy kis rendőrségi-ízelítő:

2017.08.17. 21:39, 지민

#HappyDonghaeDay

#music: Super Junior - Don't Leave Me

Hát eljött ez a nap is... Donghae ma lett 30 éves - Koreában 31, ez a 30 év egyeseknek soknak tűnhet, de ahogy öregszünk a kedvenceinkkel, rájövünk, hogy jól áll nekik ez a kor.
Sok mindent tudnék írni róla, de most csupán annyi a lényeg, hogy betegség nélkül és egeszségesen térjen vissza a katonaságtól, hogy jövőre már a többiekkel és a rajongókkal együtt ünnepelhesse a születésnapját, remélhetőleg már egy SS7-en. ♥

Köszönöm, hogy vagy nekem és hogy csodálatos hangoddal varázsolsz el. Remélem, jól telt a napod és örültél a sok-sok ajándéknak, amiket a kicsi Halacska rajongóid küldtek. ♥
Mindig légy boldog és ne szomorkodj többé, mikor esik az eső... Mi itt vagyunk neked. ♥

2016.10.15. 16:09, JiMin

#lovehim

#music: Super Junior D&E - Don't Wake Me Up

2016.06.25. 12:54, 지민

SJ - 10 éve... ♥

Boldog 10. Évfordulót a Kpop egyik nagy királyának, a SuJu-nak! ♥

Ez az öt videó mindent elmond, ami engem is, mint a többi ELF-t az SJ-hez köt.

2015.11.12. 21:44, 지민

Kyuhyun cb. ♥

Sziasztok! :)

Régóta nem írtam már a babucikáimról, de eljött a pillanat, hogy elkezdjek nyávogni, mivel 15-én megjelenik Kyuhyun második szóló albuma! Mondjuk az szomorú nap lesz számomra, szóval az egyik szemem sírni, míg a másik nevetni fog, mert azon a napon fog bevonulni Donghae... Utána pedig Eunhyuk... Következő hónapban pedig Siwon... De örömhír is van... Leeteuk mondta, hogy valami különlegessel készültek az SJ születésnapjára, amire 5 éve készülnek már. Hát ha nem lesz nagy robbanás... Akkor megtámadom az SM-et, de komolyan. Ennyire leszarni a legtöbb pénzt hozó bandájukat... Pofátlanság, komolyan... A héten nem tudok írni a koleszból... Így majd csak pénteken jövök siránkozni a srácok miatt, addig is hallgassátok ezt:

2015.10.10. 22:37, 지민
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre